Zombi Land

18+ !!
 
HomeHome  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | 
 

 Nicolasa Estigio

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Nicolasa Estigio

avatar

Hozzászólások száma : 40
Join date : 2012. Oct. 18.

TémanyitásTárgy: Nicolasa Estigio   Hétf. Okt. 22, 2012 6:39 am

Név: Nicolasa Estigio

Ország: Spanyolország

Kor: 26

Nem: Nő

Felszerelések: katonai alapfelszerelés, pisztoly (Desert Eagle), néhány tartaléktár, egy doboz cigi, napszemüveg, öngyújtó

Kinézet: Általában katonai cuccban rohangál. Még nyaralni is abban megy, bár nem igazán szokott nyaralni. Szokásos viselete egy pár 40-es bakancs, terepmintás nadrág, és fehér topp vagy póló. Ha hideg van, felveszi a felszereléséhez tartozó terepmintás kabátot. Mindemellett sapkát és napszemüveget visel állandóan. A nő 173 cm magas és 67 kg. Karcsú testalkattal megáldott, kreol bőrű személy. Haja színe fekete, szemei sötétbarna íriszekkel figyelik a világot.

Jellem: Egész kedves is tud lenni, ha akar. Magát normálisnak mondaná. Talán az egyetlennek, a Földnek nevezett sárgolyón. Általában mindenféle jelzőket talál ki másokra. Ezeket nyíltan használja is. Szókimondó egyéniség, de a tiszteletet megtartja azokkal szemben, akik megérdemlik. A parancsokat követi, még akkor is, ha rossznak tartja azokat. Az ő dolga a végrehajtás, nem pedig az ellenszegülés. Hazaszerető és munkamániás. Ha épp szabadnapját tölti, szívesen találkozik a barátaival, vagy iszogat bajtársaival. Katona létére igencsak rendetlen egyén a magánéletében. Képes otthonában mindent rendezett kuplerájban tartani.

Előtörténet:
Mi is történt velem eddig? Hol… tartottam? Azt hiszem a legelején. Ott, hogy huszonhat éve jöttem a világra. Akkor még érdekesnek tartottam. Most… Hát, valamennyire változott ezen véleményem. Katonacsaládban nevelkedtem. Apám és nagyapám is az volt. Sőt, mi meglepő, még az anyám is. A fronton ismerkedtek meg. Milyen romantikus, nem igaz? A hideg kirázott mindig, mikor arról a bevetésről meséltek. A család egykori foglalkozásához híven elég nagy szigorban nevelkedtem, de legalább mindenem megvolt, hála a rangoknak és a velük járó fizetésnek. Lánytestvérem nem volt, ellenben egy öcsém igen. Mi ketten, tűz és víz. Szüleink bármennyire másként szerették volna, valamiért én vonzódtam a nehéz helyzetekhez és a fegyverekhez. Úgymond a fiús dolgokhoz. Az öcsém pedig… Nem, nem a barbiekhoz, hanem a kisautókhoz, de a katonai pálya helyett mindenképp valami üzleti dologgal akart foglalkozni, apám legkisebb örömére. Engem mindenáron próbáltak a jog vagy efféle felé irányítgatni, mondanom sem kell, mindhiába.
Később… Talán úgy tizenöt éves korunkban változott a helyzet. Mikor rájöttek, hogy az öcsém tényleg komolyan gondolja az üzletelést, ezzel ellenszegülve az ősök akaratának és… Más, emberi normáknak. Tekintve, hogy nem csak katona nem akart lenni, de a nemi életében is volt néhány ellenvetéssel bíró tény. Röviden szólva… Homoszexuális. Abból legalább a férfi ágat képviseli az a kis puhány, de mindegy, nem érdekes. Most rólam van szó. Velem kapcsolatban végül engedtek. Végre csinálhattam, amit akartam, és amiben jó voltam. Katonai akadémiára járattak , ahol kimagaslóan teljesítettem. Mikor befejeztem, már meg is volt a helyem a hadseregben.
Eleinte könnyű feladatot kaptunk. Itt-ott megfigyelések, hasztalan terepgyakorlatok sokasága és néha egy kis erődemonstráció. Minket zöldfülűeket nem küldtek komolyabb küldetésre. Az ekkori emlékeim homályosak. Nem tudom, hogy miért, pedig igazán jól szórakoztam. Kemény volt, de élvezhető a magamfajtának. Aztán… Történt valami. Nem… Nem emlékszem már arra, hogy mi, de kitüntettek. Őrmester lettem. Az még megmaradt, hogy valami kiemelkedő teljesítményért, vagy mi. És arra is emlékszem, legalábbis egy emlékkép megmaradt, hogy keményen dirigáltam valakiknek. Mindenesetre… A szüleim örültek neki. Végre belátták, hogy jól tették, hogy hagytak ide jutni. Én pedig új titulusommal szépen elintéztem, hogy kiküldjenek a semmi közepére. Hogy hogyan lehet ezt egyszerűen és gyorsan elintézni? Megmondom. Őszintén szólj be azon felettesednek, ki az ilyeneket intézi. Persze úgy, hogy tudod, cseppet sem fog tetszeni neki. Ha visszapofázik, még húzz is be neki tiszteleted jeléül, majd mondj még a képébe néhány dolgot, amivel teljesen lejáratod az egész sereg előtt, és tádám!!! Egyből repülsz is a sivatag kellős közepére, ahogy én, immár őrmesteri ranggal.
Ezen hírek oda is eljutottak. Rá kellett jönnöm, hogy az araboknál is van internet, ha kell egy kis szórakozás. Mikor megérkeztem az új csapatomhoz, némi tiszteletet véltem felfedezni bennük. Nem a rang miatt, hanem azért, mert hallották, hogy mit csináltam. Aki be mer szólni a felettesének, ezek szerint egyfajta nemzeti hős az egyenruhások között. Mint kiderült, annak idején tévedtem. Csak közülünk nem került ki újonc fejjel a harctérre. Az osztagban sok volt a kezdő. Egy másik osztag vezetője volt mindenki felettese. Ebben a csapatban azonban én irányítottam. Furcsa volt. Inkább volt laza nyaralás, mint kemény meló. Meleg volt, az tény. De még mennyire. Ennek eredménye, hogy mindenki pólókban mászkált. Egy kisebb támaszponton voltunk, holmi készenlétben. Elvileg erősítésként szolgáltunk volna, ha valamelyik fronton kellünk. Egy nap azonban… Történt egy s más.
Egy üzenetet kaptunk. A központtól jött. Minden más egység le volt kötve, aki szabad, az pedig nagyon messze volt még. Egy csapat terroristát vettek észre tőlünk nem túl messze. Feltűnően jól fegyverzettek voltak. Rajtuk kellett ütnünk, különben könnyen lehet, hogy valamelyik másik egység megjárja. A távol lévőket a helyünkre küldték, mi pedig megindultunk. Sötétedéskor indultunk. Tudtuk, hogy néhány óra alatt elérjük a célt. Futólépésben haladtunk. Mögöttünk ott voltak a többé-kevésbé biztonságot nyújtó falrészek. Nem, nem teljes falak. Azok maradványai csupán, de azért képesek fedezéket nyújtani. Most azok nélkül maradtunk. Nem értem, hogy miért emlékszem vissza minderre, de ha már eddig eljutottam, hát folytatom.
Az üzenet érkezésének napján ünnepeltem azt a tényt, hogy már három éve ott vagyok a semmi közepén. Sok dolgunk nem volt, néha egy-egy apróbb lövöldözés. A veszteségünk is igencsak elenyésző, olyan öt-hat fő eddig. Az egész jó arány. Háborús területen pedig főleg, még akkor is, ha mi távol vagyunk a frontoktól. Az éjszakák borzasztóak voltak. A nagy némaságban messzire elhallatszanak a puskaropogások. Az alvást ez eléggé megnehezítette. A kaja szörnyű volt. Mindig ugyanaz. A víz íze sem volt valami jó, de idővel meg lehetett inni. Valamivel mindig ízesítettük. Mikor mi volt nálunk. Ritkán, de kaptunk csomagokat. Valahogy a szüleim is eljuttattak egyet hozzám, amiben volt egy adag teafilter és legnagyobb örömömre, sör. Igaz, hogy alkoholmentes, de sör volt és ez a lényeg. Cigit nem kaphattam. A füst túlzottan árulkodó lett volna. Vagy az, ha akció közben rágyújtok, amit nehéz lett volna megállnom, ha van nálam a füstölő kincsből. Feladat közben egyébként sem ittam volna semmiféle piát. Az kellett volna, még a végén a fiúknak lett volna egy szép estélyük. Ekkora luxust azért nem engedek meg nekik. A sörömből kaptak, ha jól viselkedtek, de ennyi. De… Hol is tartottam? Á, megvan. Annál a napnál.
Szóval… Megindultunk. Gyors tempóban haladtunk. A csoport kipihent volt, így ez a kis tempó nem okozott nagy gondot, még akkor sem, ha néhány órán keresztül koslattunk. Sötét volt, de fényt nem használhattunk. Az elárulta volna a helyzetünket. Érdekes módon mindenki ki tudta kerülni a nem kívánt dolgokat, kivéve egy embert. Az ő neve Bugris, vagyis Benito El Obrero. A valaha élt legbénább katona, akit láttam. Csodálom, hogy azt tudja, hogy melyik végén kell fogni azt a nyomorult fegyvert. Nem csodálnám, ha azt is meg kellett volna mutatni neki. Nos, Bugris minden egyes sziklát megtalált, amit mi kikerültünk. Pedig mi is csak a hold fényében tudtunk bízni és abban, hogy az elég a látáshoz. Bugris mellé állandó felügyeletet kellett tennem. Mások biztos szidtak volna, ezért fogtam és előre rángattam magam mellé. Pedig azt hinné az ember, hogy ő micsoda egy el soldado (katona), ha meglátja a felépítését. Az izmai rendben vannak. Jól megtermett alak, sőt, talán egy kicsit még helyes is. Kár, hogy ennyire ostoba és ügyetlen. Vagy pedig egy zseni, de szörnyen jól titkolja, a mi bosszantásunk kedvéért. Ő meg jót mulat magában.
Mikor a cél látótávolságba került, lassítottunk. A hold ekkor tetőzött az égen, így adva nekünk a tőle telhető legnagyobb fényt. Három részre osztottam a hatvan főből álló csapatot. Két egységet oldalra küldtem, magam pedig vezettem a középsőt. Benitot inkább magam mellé osztottam, hogy másoknak ne okozzon gondot. Ez van, szeretek a bénákkal nyűglődni. (Nem!) A másik két egység vezetői: Erico La Cura, kis közösségünk Lelkésze és Amerigo El Cazador, más néven Sasszem. A pasas iszonyat jó lövész, sokszor vettem már hasznát. Mindemellett viszont egy perverz alak. Számtalanszor kaptam már el a hálókörzetem előtt, miközben arra várt a fényképezőgépével, hátha le tud kapni fehérneműben... Amint a csoportok készen álltak, elfoglalták a helyüket. Rádión tartottuk a kapcsolatot, elkerülve a ballépések egy részét.
A támadást Sasék kezdték. Egy gránátot repítettek a táborba, közben pedig már hallani lehetett, ahogy Lelkész imádkozik értük. Hát igen, ő már csak ilyen vallásos. Mire az imának vége, már mindannyian berontottunk a tábor maradványaiba. Meglepetésünkre nem volt ott semmi. Két halott, semmi több. Néhány üres fémláda, ami nem robbant fel, de azok is üresek. Kifaggatni nem tudtunk senkit. Ezt jelentve a bázisnak visszaparancsoltak minket a helyünkre. Ismételten futólépés. Sietnünk kellett, ugyanis értesüléseink szerint a helyünkre küldöttek még nem érkeztek meg, így ha erősítés kell valahová, ott kell lennünk, hogy elindulhassunk. Amint visszaértünk, ment a káromkodás. Az emberek feszültek voltak és dühösek, amiért feleslegesen odaküldtek minket. Valahogy le kellett volna nyugtatnom őket, de én is ideges voltam. Túlzottan az, de nem a felesleges kalandozás miatt. Épp ellenkezőleg. Legalább mozogtunk egy kicsit. A figyelmet viszont felkeltettük magunkra a robbantással. Nem is beszélve arról a tényről, hogy ha nem voltak ott a terroristák, akkor hol vannak?
Ismét egy rádióüzenet. Az északon lévő hadtest ellenségeihez csatlakozott egy kisebb csoport. Valószínűleg ők azok, akiket likvidálnunk kellett volna. Erősítésre még nincs szükség az üzenet szerint. Amint vége az adásnak, robbanást hallottam. A sátorból kifutva nagy füstfelhő tárulkozott elém. Nem láttam semmit. A tagok már lepakoltak, mindenki pihenő üzemmódba váltott, erre most… Fájdalmas nyögések és lövések hallatszottak mindenfelől. A fegyverem nálam volt, mindig. Anélkül senki nem mehetett sehova, hála az én előírásaimnak. Még vécére sem. Visszafutottam a rádióhoz és próbáltam jelenteni a támadást. A vonal süket. Remek! Valamivel zavarták az adást. Jobb híján kiléptem és keresni kezdtem az embereimet meg az ellent. Akit kiszúrtam, hogy nem a mieink közül való, azt leszedtem. A kommunikációnk süket volt, így csak arra tudtunk hagyatkozni, ami a szánkon nagy hanggal kifért. Ezzel azonban veszélybe sodortuk saját magunkat.
Végül rátaláltam az enyéimre. Az étkezőben vetették meg a lábukat. Ekkor megtudtam, hogy három emberünk biztosan odaveszett. Tizenötről pedig nem volt semmi hír. A tudat, hogy még élhetnek, nem hagyott nyugodni. Fogtam magam és kimentem. A füst addigra feloszlott. A többiek tudtak fedezni egy ideig. Az embereim hiányzó részének keresésére elkezdődött. A három ember személyazonosságával tisztában voltam. Halottakat egyelőre nem kerestünk, ráérünk akkor, ha maradnak élők. Öten benn rekedtek egy védfal mögött. Sokan tüzeltek rájuk, én pedig segítettem nekik kijutni. Oldalról tűz alá vettem támadóikat, meglepve ezzel őket. A két oldalról bekövetkező támadás felőrölte az ellenség ezen csoportját. Az az öt fickó… Vagyis három fickó, két nő, megindult az étkező felé. Én pedig mentem tovább.
A következő ember, akit megláttam, Bugris volt. Céltalanul bolyongott, mint egy megrémült gyermek. Az a szerencsétlen még a puskáját sem tartja maga elé. Mikor engem észrevesz, látható a széles mosolya. Felém kezd rohanni, nem törődve azzal, hogy mit hagy háta mögött. Én rá kiabáltam. Mondtam neki, hogy feküdjön a földre. Mögötte már készültek arra, hogy lelövik, én viszont közbeléptem. Lövések hallatszanak. Azt látom, hogy a terrorista összeesik. Bugris képét is látom, mikor hozzám rohan. Hogy mi volt ezután? Lényegében… Gőzöm sincs. Arra már nem emlékszem. Olyan homályos a dolog. Alig néhány dolog maradt meg…
Csak ne kínozna ez a nyomorult fájdalom. És ne lenne ilyen piszkosul sötét. Erőm se sok van. Fel akarok kelni, de a fájdalom és saját gyengeségem visszatart. Csak tudnám, hogy mikor lettem ilyen puhány. Kezem oldalamra siklik, ahonnan a fájdalom kiindul. Lassan szétáramlik testemben, torkom pedig halk nyögést juttat ki résnyire elnyíló ajkaim közül. Valami folyik. Valaki leöntött vízzel? Nem… Ez annál sokkal sűrűbb. Már tudom. Tehát ha valaki a halál közelébe kerül, akkor tényleg végigvezeti elméje saját életén. Ez a tény azonban még jobban bosszant. Dühös vagyok. Ha ezt túlélem, biztos kényszerpihenő lesz. Már… Tudom, hogy hova mennék. De az biztos, hogy Bugrison leverem azt az időt, amit azzal elpazarolok, hogy felépüljek. Persze, számíthattam volna arra, hogy a béna Benito helyett engem találnak majd el. Nekem is le kellett volna buknom. Ez viszont most már nem számít… Még utoljára egy parancsot lehelek annak, aki hallja. Mentsétek meg az osztagomat… Nekem már úgyis mindegy. Így vagy úgy, de megkeserítem mindenki életét. Ne higgye senki, hogy majd nyugodtan ülök a seggemen a túlvilágon vagy a kórházi ágyon!


A hozzászólást Nicolasa Estigio összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 31, 2012 9:18 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Revy
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 76
Join date : 2012. Oct. 14.
Tartózkodási hely : Tokio / Kikötö

TémanyitásTárgy: Re: Nicolasa Estigio   Szer. Okt. 31, 2012 9:02 am

Az első post és az első hivatalos JK előtöri is egyben. FIGYELEM TESSÉK ELOLVASNI MERT REMEK PÉLDA!

Gyorsan sipirc adatlap írásra.


6 képesség pont jár. +2 az előtörténet minősége.

8000 jen
Vissza az elejére Go down
http://zombiland.hungarianforum.com
 
Nicolasa Estigio
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Zombi Land :: Karakter készítés :: Előtörténet-
Ugrás: