Reginald Pheles
Admin
Hozzászólások száma : 31
Join date : 2012. Oct. 14.
Tartózkodási hely : Japán
 |  Tárgy: Reginald Pheles  Csüt. Nov. 08, 2012 6:36 am | |
| Név: Reginald Pheles
Haza: Anglia
Tartózkodási hely: Japán
Kor: 22
Nem: Férfi
Rang: (ex) Gróf
Felszerelések:
Kézi fegyver: Rapier (Spanyol Vívótőr, amely egy kétélű, rendkívül hegyes és éles, valamint könnyű kard)
Távolsági fegyver: 2 db USP .45 Maroklőfegyver (Mindkét fegyverbe van alaptár + 1-1 tartalék tár van Reginaldnál)
Kinézet:
Fej: Haja vállig érő, igazi Angol Nemesi hajviselet. Szeme sötétkék. Enyhén borostás, viszont a lányok éppen ezt szeretik benne.
Test: 80 kg. Normál testalkatú férfi, körülbelül 180 cm magas. Mozgása hölgyes jelenlétében rendkívül megválogatott és kecses, igazi Grófhoz illő. Ruházata egy fehér ing, rajta pedig egy vörös díszegyenruha, amely tele van díszítésekkel. Nadrágja pedig egy fekete öltönynadrág, ami pont illik a felsőtestéhez. Cipője pedig egy magas szárú, megköthető bőrcsizma. Ez így egyben, igencsak ódivatú hatást kell, viszont a humora és a stílusa egy korabeli férfit tükröz.
Jellem:
Ruházata és rangja ellenére, igencsak modern gondolkodású. Ezt a neveltetésének köszönheti. Mióta szülei meghaltak, nem látja értelmét az életnek, így még a Céljai teljesítése előtt is olykor fittyet hány a veszélyre és a halál arcába nevet. Hölgyek jelenlétében - és egyébként is - felszokta venni azt a stílust, amely a XIX.-i Angliára jellemző. Ezt is a neveltetésének köszönheti. Viszont, ezt Ő megfűszerezi a korához illő stílussal így egy igencsak megnyerő és sármos férfit ad elő.
Előtörténet:
Reginald Pheles… Már a nevem is sokat sejtethet származásomról és rangomról. Angliában születtem, annak is a fővárosában. Oh, London! Az egyetlen hely a földön ami… Már a megszületésétől kezdve elátkozott volt! A rengeteg patkány és ocsmány féreg tanyája! Itt pedig nem az állatokat értem, hanem az embereket. Igen, jól hallottad! Az emberek itt a legocsmányabbak és a legerkölcstelenebbek. Had írjam le nektek, hogy mire is gondolok: „Londonnak nincs párja. Ki itt fiatal, azt bú és bűn nem kíséri… még! Van a földön egy mély bűzös lyuk, melynek alján millió rút patkány fut! Hol az erkölcs szóhoz sem jut! Ennek a lyuknak a neve London! Míg a férgek tömege a sárban túr, a káosz és a nyomor tetején ül néhány úr, kik minden szépbe és jóba Gyilkot Szúrnak! Sok Országot bejártam és bár sok fertő van eme Földön, de egy sem oly rút, mint Te London!” Talán így most már értitek, hogy miért szidom szülővárosom. Viszont, családom és a származásom ellen beszéltem Én, mivel egy vagyok azok közül az urak közül, akik a szemétdomb tetején ülnek. Bizony, a családom, egy régi arisztokrata család. Gyökereink még a hercegnő uralkodásáig nyúlnak vissza. Apám felmenői a Királynő Őrgrófjai voltak. Persze nem abból a kutya fajtából, hanem a tisztességesből. Mostanra is tartjuk ezt a hagyományt, habár most már egy uralkodó szolgálatában sem állunk. Sokkal inkább szeretünk mocskosabb ügyekben részt venni. Apám igencsak letért arról a kijelölt útról, amit megkezdtek neki az elődei. Én és az anyám nem folytunk bele ezekbe az ügyekbe, azonban ennek ára is volt. A család csak évente egyszer volt együtt, egyetlen egy hétig. Míg apám az üzleti ügyeit intézte Én és az anyám a birtokunkon maradtunk a szolgálókkal, magányosan. Így, apa nélkül nőttem fel. Nem is volt olyannyira rossz, mint azt az ember elképzelné. Annyi mindent csinálhattam és nem volt, aki gátat szabjon nekem. Az anyám galamblelkületű volt, míg a szolgák nem mertek semmiért sem komolyabban szólni. Így gyújtottam fel apám egyik régi motorját is. Vicces egy történet volt. Mivel, a birtokunk attól a koszos és undorító várostól mérföldekre volt, egy erdő szélén, így nem volt nagy felhajtás a dolog körül. A birtok hatalmas. Szépen megmunkált, Francia stílusú kertünk volt. Szökőkutakkal és vízköpőkkel. Én voltam ott a Császár! A gyümölcsösök és a Meggyfák! Csodálatosak voltak. A robbantás és a felgyújtás után kezdtem rajongani a motorokért. Valószínűleg ezt társult egy enyhe piromániával is. Nem tudom, viszont az biztos, hogy onnantól fogva egészen másképpen tekintettem a világra. Ugyebár a gyereknek egyszer fel kell nőnie. Hát Én megtettem. 15 éves koromban, megvettem magamnak az első motorom. Ettől a ponttól kezdve tekintettem magamat felnőttnek. A birtokon kezdtem bejáratni a kicsikét. Egészen felnőttes dolog volt. Habár, néha amikor vívótőrrel a kezemben motoroztam és úgy vágtam le a gyönyörű, állat formájú fákat, kissé kételkedni kezdtem ebben a felnőttes dologban. Mert igen, nálunk divat, sőt kötelesség volt tanulni vívást és illemet is. Azaz igazi régimódi család voltunk. Én egyedül az elegáns és a menő dolgokat szerettem. Az nem érdekelt, hogy semmi értelmük, de nekem tetszettek. Valószínűleg ezért is vált két rögeszmés tevékenységemmé a menő motorozás és az előkelő vívás. Mire 18 lettem, több pénzt szórtam el nőkre és bulikra, valamint motorokra és fegyvergyűjteményemre, mint bárki mást. Megtehettem. Ekkor még… Ilyenkor kezdtem el utazgatni is. Azok a szigeti lányok! Azok a jó pezsgők! A sok buli! Akár merre mentem, Én voltam a középpontban. Legtöbben nem is ismertek, de erről tettem is. Nem feledtek el többé. Több botrányom is volt 20 évesen, ugyanis belecsöppentem némi, pitiáner illegális dologba. Révén, hogy gazdag vagyok, sokkal zökkenő mentesebben tudtam kereskedni a drogokkal. Kezdetben, kispályás utcai bandákkal üzleteltem. Onnan szereztem be az anyagot magamnak, majd megtetszett a biznisz és terjeszteni kezdtem. Hogy miért? Nem a pénz miatt és nem is azért, hogy szeressenek. Nem volt különösebben szükségem a pénzre, sem pedig a drogra. Azért tettem, mert jó érzés volt. Mérgezni és romba dönteni azt a várost, ami a legmocskosabb a földön, hihetetlen érzés volt. A rendszer ellen menni… Látni, hogy a város és az olyan „trónolók” mint Én, nem tudnak mit kezdeni a kialakult helyzettel, megért mindent. 22 Éves koromban pedig egy örömhír fogadott. Egy számomra nagy örömhír! Anya és Apa Japánba utaznak az évfordulójuk alkalmából! Ez két okból jó nekem. Még az anyám sem lesz itt, hogy gátat szabjon nekem, így enyém a birtok, valamint végre újból együtt lesznek és így talán a család együtt is marad még sokáig. Tudom, gyerekes és nyálas elgondolás, de nekem ez jelentené a legnagyobb örömöt. Egy héttel az után, hogy anyám Japánba repült, a hatóságok kerestek fel. A birtokon voltam, mint mindig, és jó Angol létemre, éppen a Délutáni Teámat ittam, amikor megszólalt a palota csengője. Fred az öreg és bajuszos komornyik nyitotta ki az ajtót, viszont Én már tudtam, hogy kik és miért jöttek. Az egész birtok be van kamerázva, valamint az idevezető utak is. Persze azok illegálisan, az Én parancsomra kerültek fel oda. Lusy a cseléd jelentette, hogy rendőrök tartanak errefelé. Azonosította őket. A Scotland Yard kapitány helyettese, két rendőr, és London főbírája tartott a palota felé és most kopogtattak is. A Pánikszobából tökéletesen hallottam és láttam őket. Azonnali elfogatási parancsot adtak ki ellenem, több illegális tevékenység miatt. Én ezt nem várhattam meg. Egyrészt azért, mert a családom most kezd újra összeállni, másrészt azért, mert tutira börtönbe kerülnék. Valamint, mindig is el akartam látogatni Japánba! Mivel még nem közölték velem a dolgokat, így nem minősül szökésnek, ha a magángépünkkel elutazok egy időre, hiszen nem tudhattam semmiről. Luiys, a sofőröm – a sok közül – kivitt a repülőtérre. Szerencsére négy úton lehet érkezni és távozni a birtokról, így nem volt jele annak, hogy menekülök. A sztori valószínűleg hihető volt, hogy elutaztam. Az út a repülőtérig, ahol a család magángépe van, igencsak hosszadalmas, így fél nap alatt sikerül megszerezni a felszállási engedélyt és minden egyéb dolgot, ami kelleni fog. Természetesen egy Rapiert is feltetettem a gépre, hiszen Japánban is kelleni fog majd a kard. Rengeteg legenda és szóbeszéd szól a Japán harcművészetről és fegyverekről. Most lesz időm ellesni egy néhány dolgot. Fel akartam tetetni az egyik kedvenc motoromat is, de az otthon van és nem is fért volna fel a gépre, ugyanis nincs olyan része, ahova fel lehetne tenni. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer menekülnöm kell az Országomból. Ahogy a halál fekete autó száguldott, Én úgy letten egyre szomorúbb. Valószínűleg ha visszajövök ide, akkor elkapnak. Talán ha tíz évig nem rétek vissza, akkor elévülnek a vádak és nyugodtan járhatok Londonban. Annyira azért nem is volt olyan rossz hely. A sok mocsok és a sok prostituált, akiket Én is kihasználtam – nem, mint ha kellett volna fizetnem érte – mind elsötétítik a város fényét, de van sok pozitívuma is. Ahogy haladtunk, Én az utat néztem oldalt. Szinte hipnotizáltam magam a gyorsan mozgó tájjal, pedig csak mi mentünk gyorsan. Sok kép kezdett el előttem lebegni, de mind csak a múlt. Pénzel mindent meg lehet oldani nem igaz? Abban a pillanatban, hogy ez az ötlet eszembe jutott, megcsörrent a telefonom. Az otthoni telefonszámot jelezte ki, így felvettem. Fred szólt bele.
- Uram! Nem az Ön ügyei miatt keresték fel. Igaz, hogy arra is fényt derítettek, de úgy gondolják, hogy maga is benne van az édesapja üzleteibe. Kapaszkodjon meg My Lord! A szülei holtestét megtalálták a Japán hatóságok… Egy helyi maffia végzett velük. Az édesapja, az Ő tudtuk nélkül üzletelt Japánban, így el kellett tűntetni az útból. Az anyja is áldozatul esett nekik. A Hatóságok pedig eltulajdonítják az ön családja összes ingó és ingatlan vagyonát… Én még megteszem, amit tudok, a repülőgépe készen áll.
Letettem a telefont. Olyan bút és hideget éreztem, amit még soha!
~ A családom… A vagyonom! A pénzem! Az életem! A családom!!! Mindenki meghalt, akit valaha is szerettem! Most pedig már engem is keresnek a rendőrök! Legalább 15 évet kapnék mindezért. A sitten kicsinálnának! Ha pedig kijövök, akkor mi fog várni? Semmi! Mehetek koldulni ezt nem, hagyhatom! Megölöm a családom gyilkosait és új életet kezdek Japánban! Igen, ezt kell tennem! ~
A gondolataim csak is a gyilkosság körül jártak. Elképzeltem az út alatt újra és újra a szüleim arcát és azt a pillanatot, amikor meghúzták a ravaszt és lelőtték őket. Féltem, hogy nem szerettem őket eléggé és így a gyűlöletem egy idő után elszáll. Megérkeztünk a repülőtérre, ahol már csak az Engedélyre kell várni. Engedélyt kaptam a kifutóra lépésre és felszálltam. A repülő kisebb volt, mint amire emlékeztem. Egy motor már fel sem fért volna rendesen. Egy üveg bor mellett vártam a felszállási engedélyt. Utasítottam a pilótát, hogy ha nem kapnánk meg a körözés miatt, akkor értesítsen, de számolnia kell azzal, hogy akkor is fel kell majd szállnia, ha nem kapunk rá engedélyt. Ugyan a bor nem éppen az alkalomhoz illő ital, viszont csak ez volt nálam. Begyűjtöttem mind a két önvédelmi fegyvert, amit a gépen találtam, valamint az oldalamra akasztottam a kardomat. Ugyan a lőfegyverekhez nem értettem, így nem tudtam, hogy mi az a két fegyver, amit magamhoz vettem, de mellettük volt a tár, így el tudtam rakni és a filmekből könnyen meg tudtam már gyerekkoromban, hogy hogyan kell egy ilyet megtölteni és használni. Azonban a kardom! Arról mindnet tudtam. Gyönyörű fehér markolata csak úgy csillogott… És a penge! Az még inkább gyönyörű volt. Csak így visszagondolva tűnik csodálatosnak, ugyanis ott egyáltalán nem gyönyörködtem benne, csak annyit tudtam, hogy ezzel fogom majd elvágni azoknak a férgeknek a torkát! A pilóta kihangosította a telefonbeszélgetését az irányító központtal.
- A felszállási engedélyt nem adjuk meg! A Japánba induló és a Japánból jövő, valamint a Japánba tartó járatokat mind töröltük és visszafordítottuk! Súlyos járvány tört ki, így Japán karantén alá került! Ismétlem…
Jeleztem a mikrofonon keresztül a pilótának, hogy mi akkor is elindulunk, de mivel Japán nem támogatja a gépek érkezését, így nem szállunk le. Ejtőernyővel kiugrom, és úgy érkezek majd meg. Így nem fogják tudni, hogy merre mentem és azt sem, hogy ki vagyok! A következő pillanatban pedig megcsörrent a telefonom. Fred volt az. Felvettem és aggodalmas hangon szólt hozzám.
- Uram! Japánt karantén alá vették! Egy rémisztő vírus szabadult el. – Mondandója alatt mi már felszálltunk – Kapcsolja be a TV-t. – Bekapcsoltam, majd megláttam a halált. Minden csatornán ugyan az ment. Az emberek egymást mészárolják – Ez a vírus tombol jelenleg. Nem szivárgott ki sok infó, de azt tudjuk, hogy az emberek egymást kezdték ölni.
- Ezek nem emberek – Mondtam érdeklődve, és csodálattal nézve a TV-t – Ezek Zombik! Élőholtak! Nézze csak meg. Van, amelyik ugyan úgy néz ki mint a filmekben! Azt hiszem, nem igazán térek már haza Fred! Ha maradt még valamilyen vagyonom, akkor azt ossza szét a szolgák között. Ég önnel!
Mondtam, majd a földhöz vágtam a telefont. A zombis filmek mindig is érdekeltek, de nem hittem el, hogy egy ilyen vírus elszabadult. Biztos voltam benne, hogy ilyen nincs, így Én is abban hittem, hogy ez egy érdekes betegség, vagy valami őrül elmeirányító műve. De valahol reméltem, hogy igazak a hírek. Onnantól, hogy a szüleim meghaltak, minden megváltozott… Attól a pillanattól még nem éreztem, de most már igen. Egy célom van. Megölni a szüleim gyilkosait és utána játszani a halállal! Ha ezek a zombik tényleg élőholtak, akkor itt a Világvége! Azt pedig fotelből akarom végignézni úgy, hogy Én is szórakozzak. Amint megérkeztünk Japán felé, átadtam az összes Angol pénzem a pilótámnak, majd kinyitotta nekem az ajtót. A Két fegyvert, szíjjal a vállamra erősítettem, a kardom pedig ott fityegett az oldalamon. Az ejtőernyő már a hátamon volt. A felhők fölött repültünk, így nem láttam a mélységet. Egy utolsó nagy levegő és irány a halál. Kiugrotta… Az érzés emberei szavakkal nem leírható! Olyannyira jó érzés volt. A pillanat, amikor kiugrottam. Úgy éreztem, hogy tényleg fittyet hányok a halálra! Én vagyok a világ ura! Persze ezek az érzések ilyenkor a legtöbb emberbe feltörnek. Viszont, miután megláttam azt, ahova érezni fogok, elkezdtem gondolkodni azon, hogy mit is csinálok. Végig a zombik gondolatával játszottam el, így arra építettem fel az egész tervemet. Az pedig a darálás! Addig kell komolyan vennem a halált, amíg meg nem találom a szüleim gyilkosát. Ha ez megvan, akkor már csak ki kell élnem a vágyaim! Célomat tehát a sors szponzorálta, ideje belevetni magam a világ történelmébe!
 Rapier | |
|
